Mi a SZÉ?

A Szakkollégium Éjszakája (röviden SzÉ) az Angelusz Róbert Szakkollégium minden ősszel megrendezett ingyenes, egész estés programja. A SZÉ üzenete, hogy az egyetemi életnek többről kellene szólnia annál, mint hogy késő délelőtt bejövünk az óráinkra, jegyzetelünk, és aztán otthon ülve töltjük el az estéinket. Ahelyett, hogy elmenekülünk a sivár Lágymányosi épületegyüttesből, megpróbálhatnánk belakni azt: megtölthetnénk társasági élettel és pezsgő szellemi agorává változtathatnánk. Olyan hellyé szeretnénk alakítani, melyben természettudósok, informatikusok és szociológusok, hallgatók és oktatók beszélgetnek délutánonként az élet nagy kérdéseiről.
Az idei programokat hibás rendszerek és rendszerhibák ihlették. Foglalkozni fogunk többek közt a brexittel, diáktüntetésekkel, minimumjövedelemmel, a burkini-kérdéssel és egy ökológiai rendszerváltozással. Lesznek még: koncertek, társasjátékok, kocsma, interaktív programok, civil szervezetek és sok minden más.
A program az Angelusz Szakkollégium éves tanulmánykötete, a Kötetlen bemutatójával indul.
 
A rendezvény ingyenes!
 
Kattints ide a facebook eseményhez!

 

1
szakkollégium
1
éjszaka
0
beszélgetés
0
civil szervezet
0
interaktív program
0
koncert

Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium

Az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium - becenevén ARTSZ - 2004 óta fogja össze a társadalomtudományok iránt érdeklődő, a társadalmi kérdések iránt érzékeny hallgatókat. Célja egy olyan inspiratív, tudományos párbeszédre és eszmecserére alkalmas állandó fórum megteremtése, melynek segítségével a tagok felkészült, művelt, tájékozott, idegen nyelveket beszélő, széles látókörű társadalomtudományi szakemberekké válhatnak.
Az ARTSZ legfőbb alapelveit képezi az autonómia, a demokratizmus, a gyakorlatiasság és az interdiszciplinaritás. Mit is jelent mindez? Azt, hogy az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium független, autonóm intézmény, melyet a Szakkollégium tagjai irányítanak az önkormányzatiság és a demokratizmus elvei alapján. A Szakkollégiumunk kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a különböző társadalomtudományi diszciplínák rendszeres együttműködése megvalósuljon, s hogy a tagok olyan készségeket szerezhessenek, melyek segítségével a tudásukat hatékonyan kamatoztathatják a gyakorlatban. Ebből fakad, hogy tagjaink folyamatosan részt vesznek kutatásokban, és eredményeiket évente be is mutatják a szakmai konferenciánk keretében.

http://angelusz.elte.hu

Beszélgetések

Társadalmi mozgalmak – tanár, diák- és hallgatói tüntetések

Társadalmi mozgalmak – tanár, diák- és hallgatói tüntetések

19:00 - 20:30

-1.63
Kattints a részletekért!

Társadalmi mozgalmak – tanár, diák- és hallgatói tüntetések akkor és most

eselyek Új keretek, új mozgalmak? Az elmúlt években számos alulról szerveződő - minden pártpolitikai kötődést mellőző - társadalmi mozgalom jelent meg Magyarországon. Egy friss, 2016-os vizsgálat eredményei szerint a magyarok kétharmada állítja, nincs semmilyen befolyása a kormány munkájára két választás között. Azonban akadnak olyanok is, akik ezt másképp gondolják. Vajon mik a közös vonások a korábbi “csípős” akcióikról híres diáktüntetőkben, a netadó ellen tiltakozókban, és a kockásban sztrájkoló pedagógusokban? Vajon milyen volt belülről, szervezőként, szónokként és kutatóként megélni a társadalmi mozgalmakat?

Vendégek:

  • Barabás Richárd, PM, volt HaHa-s aktivista
  • Füzessi Károly, volt HaHa-s aktivista
  • Szabó Andrea, tüntetés- és mozgalomkutató
  • Törley Katalin, Tanítanék mozgalom
Lámpagyár

Ha minden szar, miért nem teszünk semmit? – beszélgetés a magyarországi önkénteskultúráról

19:15 - 20:15

-1.64
Kattints a részletekért!
okologia1

Úgy látod minden rendben van az országban? Mi sem. De miért van akkor az, hogy tettek helyett csak kesergünk a szombati sörünk felett a körülöttünk lévő gondokról? Miért idegen a gondolat, hogy akár mi magunk is segíthetünk elérni a változást? Beszélgetésünkön arra keressük a választ, hogy mi az, ami megmozgat minket, mikor állunk fel az asztal mellől és hogyan pöröghetne fel jobban a magyar önkénteskultúra.

Vendégek:

  • Ilyés Marci
  • Szakszon Réka
  • Tóth Fruzsina Márta
Garantált minimumjövedelem – avagy egy realista gondolat valósággá tételéről a gyakorlatban

Garantált minimumjövedelem – avagy egy realista gondolat valósággá tételéről a gyakorlatban

20:00 - 21:30

-1.23
Kattints a részletekért!

Garantált minimumjövedelem – avagy egy realista gondolat valósággá tételéről a gyakorlatban

Ma Magyarországon megközelítőleg minden harmadik embert érint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. Milyen választ adhatna erre a garantált minimumjövedelem (gmj)? Hogyan alakult a gmj-ről szóló diskurzus az elmúlt években? Hogy látják a kérdést a szegénységet megtapasztalt emberek és a civilek? A beszélgetés során ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat szegénységben érintett aktivisták és a témával foglalkozó civilek segítségével.

Vendégek:

  • Bobák Imre, Közmunkás Mozgalom a Jövőért
  • Márkus József, Segítőház Alapítvány
  • Rákóczi Zoltán, az MSZEH önkéntese
  • László Johanna, MSZEH munkatársa

Moderál: Juhos Katalin, a Magyar Szegénységellenes Hálózat munkatársa

Meglepetés Amerikában – Tévedtek az előrejelzések?

Meglepetés Amerikában – Tévedtek az előrejelzések?

22:30 - 00:00

Kattints a részletekért!

Meglepetés Amerikában – Tévedtek az előrejelzések?

eselyek Az elmúlt időszakban a nemzetközi színtéren több fontos szavazás, választás kapcsán is sokakban felmerült, hogy vajon hibáztak-e a közvéleménykutatók, amikor annak felmérésén igyekeztek, hogy bizonyos jelöltek/opciók támogatottsága mekkora. Az amerikai elnökválasztás esetében a közvéleménykutatók, illetve az általuk képviselt tudományos megalapozottságú módszertan létjogosultsága több fórumon megkérdőjelezésre került. Valóban hibáztak a közvéleménykutatók? Ha igen, pontosan miben? Ha nem, mi lehet a magyarázat az előrejelzett és a valós számok közötti különbségre? Voltak jó mérések? Ki hibázhatott még? Lehet-e valamilyen felelőssége éppen a társadalomkutatóknak egy választás eredményében? Mi a közvéleménykutatások lényege, logikája, és létjogosultsága? Vannak-e az amerikai tapasztalatoknak ránk vonatkoztatható tanulságai? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetünk dr. Simon Dávid statisztikai szakértővel, az ELTE TáTK oktatójával, Kaló Máté amerikai politika-szakértővel, Róna Dániel politológussal, a Corvinus Egyetem oktatójával, és Szelényi Iván szociológussal, a Közép-Európai Egyetem (CEU) oktatójával, aki hosszú éveken át az Egyesült Államokban élt, oktatott.

Ökológiai rendszerváltozás

Ökológiai rendszerváltozás

19:30 - 21:00

-1.62
Kattints a részletekért!
Ökológiai rendszerváltozás

Az ökológiai szemléletmód a jelenkor meghatározó társadalmi okologia1berendezkedését állítja kihívás elé és komplex változást akar látni. Rendszerváltozást. De mi is az az ökológiai rendszerváltozás? Hogy nézne ki egy olyan társadalom, ahol az ökológiai szempontrendszer érvényesül? Mik az esélyei Magyarországon annak, hogy egy ökológiai rendszerváltás végbe menjen? Milyen szerep juthat ebben a mozgalmaknak, pártoknak, értelmiségnek, gazdasági elitnek, médiának és a nemzetközi hatalmi tényezőknek? Meghívottak:

  • Bencsik János volt energiapolitikai államtitkár
  • Ikototy István, LMP
  • Lányi András, író, filozófus, zöld aktivista
Normálisak ezek? – beszélgetés Brexit társadalmi okairól és következményeiről

Normálisak ezek? – beszélgetés a Brexit társadalmi okairól és következményeiről

20:45 - 22:15

Könyvtár előtt
Kattints a részletekért!

Normálisak ezek? – beszélgetés Brexit társadalmi okairól és következményeiről okologia1

Egyesült királyságban referendumot hirdettek a brit szigetek az Európai Unióból való kiválásának ügyében. A résztvevők 51,89 százaléka szavazott a kilépés mellett. A népszavazás eredményét általános értetlenség fogadta, az Egyesült Királyság gazdasága zuhanórepülésbe kezdett. Milyen vízióra szavaztak a kilépés-párti brit állampolgárok, és ehhez képest mi várhat a britekre? Hogyan hathat ez az ott élő bevándorlókra, köztük a magyarokra? Van-e még meghátrálás a Brexitből, vagy a folyamat visszafordíthatatlan? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk szakértői kerekasztal beszélgetésünkön.

Vendégek:

  • Balogh Gábor, a Mindset pszichológia munkatársa
  • Bíró-Nagy András (Policy Solutions, MTA TK PTI)
  • Gregor Anikó (ELTE, Társadalomkutatások Módszertana Tanszék)
Merre tovább demokrácia?

Merre tovább demokrácia?

20:30 - 22:00

-1.64
Kattints a részletekért!

Merre tovább demokrácia?

A képviseleti demokráciát jelenleg két irányból éri kihívás. Egyrészt egyre több helyen kerülnek hatalomra olyan erőskezű vezetők, akik bölcs vezetőként a nép érdekeire hivatkozva kormányoznak. Másrészt a világban lassan bár, de terjednek az olyan – kis hazánkban még közel ismeretlen - kormányzási formák, ahol önkormányzati vagy országos szinten az embereket közvetlenül bevonják a döntéshozatalba. A beszélgetés folyamán e kormányzati formák előnyeit és hátrányait járjuk körbe.

Vendégek:

  • Balázs Zoltán
  • Madarász Csaba
  • Sík Domonkos
Esélyek – oktatás, szegregáció, és szelekció a hazai oktatásban

Esélyek – oktatás, szegregáció, és szelekció a hazai oktatásban

21:00 - 22:30

-1.63
Kattints a részletekért!

Esélyek – oktatás, szegregáció, és szelekció a hazai oktatásban

eselyek Egy 2014-es felmérés szerint, az utóbbi években több tízezer fiatal morzsolódott le a mai oktatási rendszerben, melynek okai között megtalálható a tankötelezettség 16 évre csökkentése. Eközben számos alapítvány, tanoda és alternatív iskola erőn felül dolgozik azon, hogy a periférián élő gyerekeket érjenek el és támogassanak egy olyan oktatási rendszerben, melyet számos kritika illet. Merre tart oktatási rendszerünk és milyen esélyei vannak a hátrányos helyzetű gyerekeknek ma Magyarországon?

  • Tasnádi Zsófia, Élmény Tár Tanoda szakmai vezetője
  • Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar Iskola vezetője
  • Bódis Kriszta, a Van Helyed rendszer kidolgozója, szakmai vezetője
  • Aradi Hanga, az Élmény Tár Tanoda önkéntes koordinátora

A "Vallásháború a tengerparton?" című beszélgetés sajnálatos módon ELMARAD.

Civilek

Budapest Pride

A Budapest Pride egy feminista és anti-rasszista szemlélettel működő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) szervezet. Víziónk szerint olyan világot képzelünk el, ahol a LMBTQ embereket nem éri rendszerszintű és hétköznapi hátrányos megkülönböztetés nemi identitásuk és/vagy szexuális orientációjuk miatt, ahol teljes az LMBTQ emberek társadalmi elfogadottsága.

NaNe

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994-ben jött létre. Az Egyesület célja, hogy fellépjen a nők és a gyerekek ellen elkövetett párkapcsolati és családon belüli erőszakkal szemben; tevékenysége egyéni, közösségi és társadalmi szinten folyik.

Utilapu

Az Útilapu Hálózat a Service Civil International nemzetközi humanitárius célú, önkénteséggel foglalkozó szervezet magyarországi partnerszervezete, amely 1920-ban alakult, és melynek több mint 50 európai, ázsiai, észak-amerikai és afrikai országban vannak tagszervezetei.

K-Monitor

A K-Monitor korrupció ellenes civil kezdeményezést 2007-ben lelkesedésből hoztunk létre. Meggyőződésünk, hogy elfogadhatatlan, hogy képviselőink visszaélnek hatalmukkal és sajátjukként kezelik közös vagyonunkat. Azért dolgozunk, hogy a közvagyon ne korrupt politikusok és haverjaik zsebében landoljon.

Globono

A Globono egy idén alakult szervezet, amelynek célja, hogy több területen járuljon hozzá a társadalmi problémák komplex kezeléséhez. Jelenleg 10 hetes consulting projektek során, önkéntes diákok által segítjük két civil szervezet munkáját. A következő szemesztertől azonban a projektek mellett a társadalmi vállalkozások ötletének népszerűsítését és a civil szférához kapcsolódó kutatások támogatását is elkezdjük. Célunk, hogy különböző érdeklődésű diákoknak tegyük lehetővé, hogy kapcsolatba kerüljenek a civil szférával, és eközben hasznos gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek.

InDahouse

A Szociális Innováció Alapítvány InDaHouse Hungary csoportja a szociális munka, a pedagógia és a társadalmi vállalkozás eszközeivel kíván hosszú távon, fenntartható módon segíteni egy Észak-magyarországi, 360 fős falut, Perét. Célunk, hogy a munkanélküli felnőttek bevételhez jussanak, a most felnövő gyerekek pedig olyan tudással, élményekkel gazdagodjanak, amelyek segítik őket egy sikeresebb élet felépítésében.

Budapest Máltai Fiatalok

A Budapesti Máltai Fiatalok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ifjúsági részlege. Olyan világban szeretnénk élni, ahol a nehéz helyzetben élő gyerekek egyenlő esélyekkel indulhatnak el az életben, mint szerencsésebb társaik. Fiatal önkénteseinkkel rendszeres fejlesztő foglalkozásokat tartunk, rendezvényeket és hosszútávú programokat szervezünk gyerekeknek.

 

Lámpagyár

A Lámpagyár online találkozópont.
Azért született, hogy összekösse azokat, akik tenni szeretnének egy jobb országért azokkal a szervezetekkel, akik már ezen dolgoznak.
Szeretnénk megmutatni, hogy akár heti 1 órával is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy Magyarország egy boldogabb és szerethetőbb hely legyen. Légy részese a társadalmi kezdeményezéseknek, miközben azzal az üggyel foglalkozol, ami a legjobban megmozgat.

Kontúr

Jogászok, szociológusok, szociális munkások - olyan fiatalok vagyunk, akik a még fiatalabbaknak kínálnak programokat iskolákkal, önkormányzatokkal és egyéb civil szervezetekkel együttműködve. Célunk a fiatalok önismeretének, önértékelésének fejlesztése,önkéntességre nevelése. Emellett a szegénységben élők számára programokat indítunk a családok bevonásával.

Honlap: http://konturegyesulet.weebly.com/
Facebook: https://www.facebook.com/KonturEgyesulet/

Interaktív

Unortodox Társasjátékszoba

Hosszas készületek után november 17-én összeáll egy igazán TáTK-s társasjátékszoba a Harmónia teremben.

Lesz: Sorban Állás, Rendszerhiba, Anti-Monopoly, Secret Hitler, Mentortársas és még sok más... Gyertek, és próbáljátok ki őket!

Féltek, hogy egy játékot sem fogtok ismerni? Pánikra semmi ok: játékmestereink szívesen segítenek majd.

Kreatív dobolás

20:00 - 20:45 | Harmónai terem előtti tér

Készüljetek a jól ismert dallamokra, és az új, formabontó hangokra is!
A felszerelést, és a jó hangulatot az Ethnosound csapata hozza el nektek!

Müpa Budapest

KipIQss, a lekilincselő játszma

Ebben a játékban KIPróbálhatod magad milliárdos üzletember vagy hajléktalan szerepében, de lehetsz cigány jósnő vagy akár siket-néma is. Szembenézhetsz a fejedben élő előítéletekkel és játszhatsz velük.

Figyelem, kisebbségpolitikás játék, a nyugalom megzavarására alkalmas hatásokkal operálunk!

CIVILizáció

Gyertek, játsszunk közösen a SZÉ-n! Idén került meghirdetésre a négyezredik Intergalaktikus Bolygófoglaló Kupa! Csapatotokkal az idegen bolygók (civil standok) működését kell megismernetek, és vitatkoznotok egymással, hogy eldőljön, ki a legjobb gazda. Részletek a helyszínen, borítékokban. Ha szeretsz vitatkozni és ötletelni, akkor ez szerintünk tetszeni fog.
A játékot a MesePong csapata szervezi.

KineDok

A SZÉ-n lesz "A filmek már a Spájzban vannak" dokumentumfilmklub idei harmadik alkalma.

 

Olyan távol és oly közel (link)

A film az autista gyermekek és szüleik életét veszi górcső alá új módon próbálva közelíteni ehhez az emberi elmét sújtó komoly rendellenességhez.

A filmet a Kinedok jóvoltából nézhetjük meg együtt, eredeti nyelven, magyar felirattal.

A filmet az este folyamán folyamatosan vetítjük a Konferencia és a Harmónia terem között, ahol a babzsákokra hosszabb-rövidebb időre bármikor letelepedhettek.

Börtönrádió

A Börtönrádió célja, hogy a fogvatartottak aktív közreműködésével olyan belső információs és kommunikációs fórumot biztosítson a fegyintézetekben élőknek, amely segít a konfliktus kezelésben, csökkenti a belső feszültségeket, valamint hatékony segítséget nyújt a fogvatartottak szabadulás utáni reintegrációjában.

Ismerkedj meg közelebbről a Börtönrádióval a SZÉ-n! Hallgass bele, beszélgess börtönrádiósokkal, nézd meg a róla szóló kiállítást, és mondd el a véleményed!

Mi a gyűlölet-bűncselekmény? - emberi jogi workshop

21:30 - 23:00 | -1.23

Gyűlölet-bűncselekmény. Gyűlölet és bűncselekmény. A két kifejezést érteni véljük, de mi van, ha összerakjuk a kettőt eggyé? Miben különbözik a gyűlölet-bűncselekmény a többi bűncselekménytől? Hogy jön ide a gyűlölet?

A workshop olyan eseteket és történeteket dolgoz fel, amelyekben az áldozat nem „véletlenül” vált az elkövetők célpontjává, hanem vélt vagy valós tulajdonsága (bőrszíne, nemzeti hovatartozása, nemi identitása vagy éppen vallása) miatt.

Az interaktív műhely során játékos feladatokkal, esetfeldolgozásokon keresztül járjuk körül a témát. Egy izgalmas szerepjáték kapcsán szembenézhetünk a társadalmunkban élő előítéletekkel, majd konkrét példákon keresztül megismerjük többek között a diszkrimináció, az uszítás és természetesen a gyűlölet-bűncselekmény fogalmát. A képzés végére a résztvevők képesek lesznek az elsajátítottak alapján eldönteni, hogy konkrét esetek gyűlölet-bűncselekménynek tekinthetők-e.

A foglalkozás során szó esik a közelmúlt nagy port felkavart ügyeiről, a jog eszközeiről és korlátairól, és a gyűlölet-bűncselekmények társadalmi közegéről.

A workshopot az Amnesty International Magyarország szervezi.

 

SZÉdelgő

golya

Az idei évben is a Gólya biztosítja a program látogatóinak harapnivalóit és melengető-hűsítő italait. Két beszélgetés között lazításként csak térj be a szédelgőbe a HÖK iroda előtti részen. A sörpadok és a kínálat kiváló alapot biztosítanak egy jó beszélgetés folytatásához, kibontásához barátaitok, szaktársaitok vagy akár új ismeretségek körében. Az este folyamán pedig a jó hangulatot fokozandó koncertek sora vár titeket.

Árakról és kínálatról itt tudtok tájékozódni.

Koncertek

koncert1

'Status=1'

20:30

elektronikus rock
Kattints a részletekért!

'Status=1' A Status=1 zenekar ötlete egy borongós szeptemberi estén született meg. Három barát szokásos pénteki iszogatása közben zenét hallgatott, ahogy szoktak, de a szokásos metál-kedvenceik közé bekerült egy Massive Attack album, aminek különleges hangulata és stílusa elbűvölte a fiúkat. Azonnal egyetértettek benne, hogy létre akarnak hozni egy zenekart, ami hasonló zenét játszik, és mivel már korábban is zenéltek együtt, ez könnyedén meg is valósult. Mivel azonban mindannyian a zenei szféra metál oldaláról érkeztek, onnan érkező hatások is érvényesülnek a zenéjükben, így nem pont Massive Attack-féle trip-hop lett a zenekar profilja, hanem egy elektronikus rock irányába elmozduló stílus. Meghallgathattok minket a Soundcloudon

koncert1

East Park

21:30

hard rock
Kattints a részletekért!

okologia1East Park Zenekarunk 2015 októberében alakult magyar hard-rock zenét játszik. A csapat kizárólag saját számokat játszik, magyar és angol nyelven. Zenénkben igyekszünk minél jobban kihasználni a két gitár, a 4 különböző karakterű énekes és a billentyű adta lehetőségeket.

A banda tagjai:

  • Preininger Walter – gitár, ének
  • Peksa Kamilla ’Kama’ – basszusgitár, ének
  • Pálffy Patrik - gitár, ének
  • Lajer László - dob, ének
  • Pocsai Mihály András – billentyű
Csekkoljatok minket Facebook-on, nemsokára találkozunk:
koncert1

Sezlony

22:30

AfgánTáskarock
Kattints a részletekért!

Sezlony 2008 körül alakultunk, azóta bővülünk, formálódunk. Eleinte gitár, dob, basszer, ének felállásban kezdtünk, majd trombitával, kongákkal és két plusz énekkel gyarapodtunk. Stílusunk szinte behatárolhatatlan, számainkban funk-os motívumoktól kezdve a rockon és a blueson át egészen a gipsy punkig minden megtalálható. Ha mégis meg kell nevezni, akkor az Afgán TáskaRock műfajt szoktuk mondani. 2015 nyarán elkészítettük a KatyvaSystem névre hallgató kislemezünket. Legújabb stúdió projektünk utómunkálatai még folynak, emiatt pillanatnyilag nincs olyan hanganyagunk, ami jól tükrözné jelenlegi állapotunkat, arcunkat. Főleg saját dalokkal operálunk, de játszunk feldolgozásokat is. Volt egy József Attila verseket megzenésítő projektünk, melyben nagy büszkeségünkre Hoboval dolgozhattunk együtt. A színpadon mindig arra törekszünk, hogy a maximumot nyújtsuk, ez általában a hangulatban is tükröződik, rendesen meg szoktuk mozgatni a közönséget. Pofakönyvön megtaláltok minket.

koncert1

Chili Con Carne

23:30

RHCP
Kattints a részletekért!

chiliconcarne5655Chili Con Carne A Chili Con Carne zenekar 100 százalékban Red Hot Chili Peppers számokat játszik, kompromisszumok nélkül. Ezt a formációt kifejezetten abból a célból hoztuk létre, hogy kifejezzük tiszteletünket e kiemelkedő kaliforniai banda zenéje iránt. Persze a magasztos célok mögött az a pórias önérdek is munkált, hogy olyan zenéről van szó, amit (jól) lejátszani önmagában is elég nagy kihívás és örülhet magának az ember, ha mégis meg tudta csinálni. Ezenkívül a hab a tortán az, hogy mások is örülnek neki, mert az RHCP-t szerencsére elég sokan szeretik. Igencsak régóta csináljuk már különböző felállásokban, de mi jól érezzük magunkat benne és másoknak is tetszik, ezért nem tudjuk megunni.

Kötetlen bemutató

Szakkollégiumunk 2016-os Kötetlen című évkönyvének bemutatóját, közvetlenül a Szakkollégium Éjszakája előtt, november 17-én, csütörtökön este 17.30-tól tartjuk az ELTE TáTK Kari Tanácstermében (Északi épület 0.100 C).

A bemutató során Nagy Zsófia – a tanulmánykötet recenziójának írója– beszélget a szerzőkkel.

https://www.facebook.com/events/1123531347743465

A tanulmánykötetet és az absztraktfüzetet online is böngészheted!

Korábbi évek SZÉ-i

Kattints a galériához!

galeria